Aki cégvezetésre adja a fejét az biztosan egy eltökélt, határozott, és konkrét célokkal rendelkező ember. Legyen szó akár halászatról, vagy autószerelésről, egészen a pénzügyi szektorig ezek a tulajdonságok azok, amelyek átsegítenek minket azokon a bizonyos holtpontokon, amelyek minden vállalkozást előbb-utóbb elérnek. És még valami kell hozzá…

A jól működő cégek tulajdonsága

Igazán nagy eredményeket akkor tudunk elérni, hogyha a saját területünkön belül valami olyasmit tudunk, amelyet mások nem. Sőt, manapság már ez nem is elég, hiszen hiába van egy jó szolgáltatásunk/termékünk, hogyha nem a megfelelő platformokon juttatjuk el a célközösségünkhöz, akkor az emberek egyszerűen nem lesznek a vásárlóink.

Nagyon sok hirdetésre van szükség jelenleg a különböző közösségi médiákon keresztül. Ezek egyértelműen jelentős anyagi terheket vonnak maguk után. Arról nem is beszélve, hogy szinte minden cég számára időnként szükség van tőkeinjekcióra, amelyet általában két formában tehetünk meg. Befektetők által, illetve a bankok kínálta különböző vállalati hiteleken keresztül.

Nagyobb projektek, vagy fejlesztések előtt ez egy teljesen elfogadott és hatékony megoldás.

A vállalati hitel jó megoldás

Kimondottan jó lehetőség előttünk jelenleg, ha a fejlesztéseinket vállalati hitelből valósítjuk meg. Egy pontos üzleti terv elkészítése után tisztán és egyértelműen ki tudjuk számolni, hogy mennyire profitábilis megoldás.

Ehhez persze szükséges, hogy egy relatív bonyolult pénzügyi vizsgálaton végigmenjünk. Itt megvizsgálják a cégünk anyagi múltját, stabilitását, a projektünk terveit, valamint természetesen a hitelképességet is.

Maga a folyamat kicsit bonyolult, de amennyiben szakértő segít minket, akkor minden óramű pontossággal működik. Gondolkozzunk együtt egy kicsit! Van egy projekt, amelyre kiadunk egy 50 millió forintos ajánlatot, de az induló tőkéhez kéne 5-6 millió forint. A projekt nyeresége számunkra pedig legyen mondjuk 11 millió forint. Ha 5-6 millió forintra vissza is fizetünk, mondjuk 8 millió forintot (durva becslés), akkor is 3 millió forinttal beljebb vagyunk. Ráadásul jó adósminősítést is kapunk, amely később hasznunkra is lehet.

Keressen fel minket, amennyiben ilyenben gondolkozik! Legjobb szakembereink veszik a kezükbe a hitel ügyintézést, hogy anyagilag a legjobban jöjjön ki belőle a céged.